Régen volt utoljára kifejezetten személyes poszt, a február pedig mindig fura hónap (számomra legalábbis), szóval azt hiszem, itt az ideje egy jó kis beszélgetős bejegyzésnek. Rengeteg dolog történt az elmúlt pár hétben, és örülök, hogy már a hónap vége felé járunk. Szóóóval, mit csináltam februárban, mi volt az, ami meghatározta ezt a furcsa hónapot?
Befejeztem a 31 napos jógakihívást
Január 2-án spontán úgy döntöttem, hogy belevágok a YWA-féle Yoga Revolution nevű 31 napos jógakihívásba. Szuper döntés volt! Végül jó pár napos csúszással, február elején fejeztem be a kihívást; nagyon-nagyon jó érzés volt, tényleg gondolkodom azon, hogy újból elkezdem elölről: tök jó, hogy nem kell agyalnom azon, hogy melyik videót válasszam, csinálom azt, ami jön a sorban, mert úgyis kapcsolódik az előzőhöz. A kihívás során test mellett a lélek is fókuszban van – mint a jógában úgy általában – , és azt kell mondjam, nagyon jót tett nekem napi fél óra mozgással egybekötött befelé figyelés.
Elkezdtem a 30 napos minimalista kihívást
Nem direkt sikerült ilyen kihívásokkal telire ez az új év, csak valahogy pont úgy alakult, hogy mire vége lett a jógás dolognak, szembejött velem az interneten ez a lomtalanítós-szortírozós projekt (hogy pontosan hol, arról majd egy későbbi posztban…), és nem hagyott nyugodni, szóval belevágtam. Egyelőre nem tapasztaltam semmiféle hatalmas változást a közérzetemmel kapcsolatban, de lehet, hogy ezt csak annak köszönhetem, hogy teli van szirszarral a lakás, és nem látszik, ahogy csökken a mennyiségük. Ráadásul nagyrészt az én szirszarjaimról van szó – ez egyrészt logikus, mert ha többezer kilométerrel arrébb költözöl, nem fogsz szükségtelen dolgokat magaddal vinni, másrészt viszont nem hiszem el, hogy a barátom az ideköltözése óta eltelt két és fél évben alig-alig halmozott fel tárgyakat. Több tanulságot is levontam már, de majd akkor számolok be igazán részletesen, ha tényleg a végére értem a kihívásnak. 🙂 Ha eddig lemaradtál volna, a Facebook-oldalamon érdemes követned a minimalista kalandjaimat.
Egerek a falban
Pár hete a barátom megemlített egy furcsa hangot, amit éjjel hallott és nem tudott beazonosítani. Viccesen megjegyeztem, hogy biztos csak én voltam az, álmomban. Aztán pár nappal később én is hallottam, és egyszerűen megőrjített, hogy 1) nem tudom, mi ez, és 2) nem tudom, honnan jön. Az ezt követő négy-öt napban (nagyon összefolyik, talán több volt, talán kevesebb) minden éjjel hallottuk a fura pittyegés és nyekergés keverékét, ezért napokig nem aludtam rendesen (és ezért nem voltak blogposztok se, mert minden egyes gondolatomat a fura zajok töltötték ki). Sok Google keresés és fal mellett ülve feszülten figyelés után megállapítottuk, hogy ez bizony a falból jön és tényleg egércincogásnak tűnik. A gond csak az, hogy akármekkora is a káosz vagy rendetlenség a lakásban, semmiféle egérre utaló jelet nem találtunk. Mint ahogy tényleg működő megoldást sem a helyzetre, de legalább azóta már tudok aludni. Persze néha bevillan, hogy mi van, ha mégse egerek, és akkor mi a szar ez és honnan jön, és olyankor megint nem tudok elaludni.
Végérvényesen lemondtam a laptopomról
Még október közepén sikerült a (tavaly tavasszal, azaz nem egészen egy éve vásárolt) laptopomat meglocsolnom kb. fél liter vízzel. Három szerviz és rengeteg szakvélemény után immár tényleg feladtam a küzdelmet és lemondtam arról, hogy valaha ismét működőképes lesz a drága – hacsak nem döntök mégis úgy, hogy bevállalom az alaplapcserét, ami többe kerül, mint a laptop maga szűk egy évvel ezelőtt. Így amikor épp nem volt tele a fejem az egércincogással, akkor laptopokon kívül nem tudtam másra gondolni – de tényleg, külön Excel-táblázatot szerkesztettem annak érdekében, hogy meg tudjam hozni a legfelelősebb és legideálisabb döntést a laptopot illetően. Jelentem, a döntés sikerült, és…
MacBookra váltottam
Na, nem terveztem ezt ilyen hatásvadász módon bejelenteni, de jelenleg olyan boldoggá tesz, hogy nem hagyhattam volna ki a felsorolásból. Egy használt, de jó állapotú Macbook Air alig került többe, mint a kilátásba helyezett alaplapcsere; kicsi és könnyű, de legfőképpen sokkal gyorsabb, mint az eddig használt régi laptopom. Elmondhatatlanul jó érzés ismét egy olyan laptopon dolgozni, ami nem fagy le minden egyes YouTube-videó közepén, nem hatalmas és nehéz, és nem hal meg öt perc alatt az akkumulátor. Azt hiszem, saját magamat leptem meg a leginkább ezzel a döntéssel.
A hétfő a self-care napja
A végére hagytam a legjobbat: januártól kezdve hétfőnként otthonról dolgozom, ami így kicsit olyan, mintha meghosszabították volna a hétvégémet. Azért, hogy ne legyen olyan megterhelő a hétkezdés, bevezettem egy hétfő esti önszeretet-rutint: esténként fél óra jóga után beköltözöm a fürdőszobába egy laza órára és egy kiadós bőrradírozás-fejmasszázs után az arcomra kenem az iszapos arcmaszkomat. Ezután jön a testápoló, esetleg egy fátyolmaszk, ha épp olyanom van, és máris szebb egy az élet. Nem igényel extra energiát – a hajamat úgyis megmosnám – , de nagyon sokat dob a hangulatomon, és azóta gyakorlatilag várom a hétfőket! 🙂
Nálatok milyen volt a február?
Hú, de eseménydús hónapod volt! A minimalista kihívásodhoz kapcsolódó fotókat mindig nagyon várom, jó látni, hogy mennyi mindennél jöttél rá, hogy már nem okoz örömet. (:
Az én februárom eléggé felemás volt, egyrészt a születésnapom dobott fel, és az, hogy végre elkezdtem vezetni, remélem, hogy nyárra már meglesz a jogosítványom, másrészt sokat kivett belőlem a rengeteg munka, ami jellemezte ezt a hónapot, és a következő 2 hét is ilyen lesz még. De azért igyekszem pihenni is, és egyre többet mozgok ismét! (:
Hú, a vezetés biztos izgi lehet, nekem is igazán itt lenne az ideje nekiállnom – rajta van az idei listán, bár az év második felében terveztem elkezdeni. 🙂
Kitartást a munkához, és persze pihenj sokat (bármilyen formában) <3
A jóga kihíváson már a Facebook posztod óta gondolkodom, de nem tudom, hogy végig bírnám-e csinálni. Szeretem Adriene videóit, de a kitartásom…hát hogy is foglmazzak, fejlesztésre szorul 😀
Én is MacBook Air-re váltottam még novemberben, és a kezdeti szkepticizmusom után már komolyan nem adnám oda semmiért. Ezt tényleg csak az érti, aki huzamosabb ideje használja. Mivel telt a februárom? Konkrétan újraterveztem az életem, már csak a megvalósítás van hátra. Belekezdtem, majd kiderül… Jó ez a poszt, lehetne minden hónapban 🙂
Én csak ajánlani tudom, mert szerintem fantasztikus. Hagytam ki napokat – pl. amikor eleve mentem jógaórára, vagy amikor borozni voltam egy barátnőmmel, de volt egy depis hétvégém is, és akkor sem csináltam… a lényeg, hogy előbb-utóbb úgyis befejeztem. Ha épp nem volt kedvem a jógához, azzal érveltem magamnak, hogy napi fél órát igazán szánnom kellene magamra, és még csak ki se kell mozdulnom otthonról. 😉
Nekem még nagyon friss a MacBook, szerintem hosszútávon imádni fogom, bár sikerült egy amerikai billenyűzettel rendelkező darabot vennem, ahol a magyart beállítva a 0 helyén az í van, és a 0 elérése komoly gondot okoz. Sikerült áthidalni a problémát, de azért nem a legmegfelelőbb a megvalósítás… És ehhez tegyük hozzá, hogy a céges gépem persze továbbra is Windows (Mac csak a kivételes managereknek jár), magyar billentyűvel, szóval még szoknom kell a helyzetet. Hihetetlen, hogy 4 éves, de mégis villámgyors és órákat bír az akksi, milyen lehetett újonnan? 😀
Köszi amúgy, nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekes az életem másoknak 😀 Elgondokodom rajta, hogy legyen-e havi rovat belőle, mert szerintem nem minden hónap ilyen eseménydús, de talán megér egy próbát. 🙂
Meggyőztél, márciusban elkezdem, végülis napi fél óra belefér a futás mellé 🙂 Igazából csak nekikezdeni nehéz, amikor már csinálom, akkor nagyon élvezem a mozgást, és jól is esik.
A MacBookot tutira imádni fogod, nekem is nagyon fura utána Windowst használni, annyira lomhának tűnik hozzá képest. Az enyém nagyjából 11-12 órát bír, gyakorlatilag reggeltől estig ment ma és még van benne szufla. Hihetetlen 😀
Engem nagyon érdekelnek a személyesebb posztok, és szerintem nem vagyok vele egyedül 🙂
Én is így voltam a jógával, legtöbbször csak nekiállni volt nehéz, aztán egy hét elteltével már ez sem okozott nagy gondot. 🙂
Bennem még élénken él az emlék a kezdeti időszakról, amikor senkit sem érdekeltek a személyes posztjaim, szóval mindig meglepődök, ha látom, hogy egyébként van, aki tényleg elolvassa ezeket 😀
Én is nagyon örülnék, ha akár minden hónapban lenne ilyen bejegyzés. Nekem bármilyen blogon a személyes témájúak a kedvenceim, valahogy sokkal… emberibbek és néha ezekből lehet a legtöbbet tanulni. Én szeretem a februárt, a januárral ellentétben, ami mindig is a legsivárabb hónap volt a szememben… de a február jó és pont tegnap jutott eszembe, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy hónap végén születtem (holnap lesz a szülinapom-pom!), mert így mindig van egy egész hónapom várni. 🙂
Nekem ez a hónap a talpraállásról szólt, bár fene tudja, kezdek lemondani róla, hogy címkézzem a napjaimat… De apró lépésekben elkezdtem haladni. Újra írok reggelente (morning pages, egyelőre online, és bár mókás a plecsnikre gyúrni, és biztosan nem fogja senki elolvasni, visszatérek majd a kézíráshoz, úgy hatásosabb), elkezdtem meditálni és hideg vízzel zuhanyozni (ez tényleg pont olyan borzasztó, amilyennek hangzik, de annyira jót tesz mentálisan!). Most az próbálom bevezetni, hogy minden nap menjek ki a házból, legalább egy kicsi sétára. És ha nem is mosolygok az emberekre, legalább ne hajtsam le a fejem. Próbálok türelmes lenni magammal. Az volt a jó a februárban, hogy felidézte, hogy jön a tavasz, amikor már annyira bennem élt, hogy örökre tél lesz és ez picit kilökött a gödörből. Kimaradt az ősz, a rövidnadrág-póló kombóból repültem bele (szó szerint) a sötétségbe és hóba, életem legjobb élményéből (a Caminó) a kilátástalanságba, egy jó kis kapunyitási pánikkal karöltve, hogy mit kezdjek magammal, az életemmel, más már dolgozik, én meg még mindig azon töprengek, hogy milyen orvos legyek, az otthontalanság érzésébe, az öt évig várt összeköltözésből egy rémálomba, a jól kialakult főzési szokásaimból egy teljesen ismeretlen terepre, ahol gyakorlatilag újra kell tanulnom főzni, és ezek miatt úgy éreztem, hogy minden, amit addig biztos pontnak éreztem, összedőlt és úgy sincs semminek értelme. Pont mint ahogy a Semmi kezdődik, ‘Semminek nincs értelme, ezt régóta tudom. És ezért nincs is értelme semmit csinálni, erre csak most jöttem rá’. Vagy valami ilyesmi. Lassacskán kezdek értelmet adni neki én magam. Baby steps. 🙂
Ó istenem, hát ezért jár neked egy hatalmas ölelés! Annyira ismerős a “más már annyival előrébb van”-érzés (erről azt hiszem, írni kellene egy Lelkifagyit, köszönöm az ötletet!), nagyon sokáig gyakorlatilag erről szólt minden napom. Meg ez a kilátástalanság, jaj, ezt is nagyon-nagyon ismerem. Fél évet ültem egy döntésen, amit aztán nem hoztam meg. És aztán minden máshogy alakult.
A Semmivel persze nehéz vitatkozni, főleg, ha így érzi magát az ember. De nem is kell, hogy értelme legyen – valamikor, még jó régen, valahol azt olvastam, hogy az élet értelme annyi csak, hogy éljünk, és én inkább ezt akarom elhinni. Innentől kezdve azt teszed meg az értelemmé, ami épp megfelel, legyen az a hideg zuhany vagy a főzés (ezt az újratanulást szintén átérzem, ugye…), vagy kint sétálni a hideg napsütésben az utcán. Ha még beszélnél róla részletesebben, tudod az email-címemet. <3
Nem kívánok előre boldog szülinapot, mert ugye az szerencsétlenséget hoz, de azért pacsi, én is 28-i gyerek vagyok, csak októberből. 😉